Szemlélő

6 óra, ébredeznek.

Érdekes, ha nem kell, én akkor is fölkelek már ötkor. Ilyenkor meg, szinte vágyok a fekvésre. Megöregedtem, az lehet a baj. Jövő héten lesz megint az alkalmassági. Mi a fenét csinálok, ha megbukok. Ülhetek naphosszat a lakásban, és nézhetem a szomszéd házakat az ablakból.

Szegény Tibor, annak most elege lehet. Igen félt, lehet, hogy az volt a baj. Pedig hogy szeretett menni. Azt mondta, ez az élete. 

 ***

Na, jön a párocska, ezek aztán minden reggel itt vannak. Nem szólnak egymáshoz, csak állnak, és fogják egymás kezét.

Jó lehet azért, ha fogják az ember kezét, még ilyen öregesen is.

Fognám én is az Erzsiét, fogtam is, amikor meghalt. Nem jó erre gondolni, bár a lányom szerint megváltás volt neki, hát az lehet. De nekem?
Fiatal még maga, talál magának egy jóravaló asszonyt, akivel megöregedhet. Na, Ilonka szomszéd aztán nagyon tudja, hogy megy ez, 10 éve már, hogy egyedül van. Nem csoda mondjuk, amennyit karattyol egész nap, ki bírja azt hallgatni.

 ***

Te Jézus, ez majdnem alám került. A hülye fajtáját, hogy nem cseszi szét a fejét a sok tudomány. Mit gondol, csakúgy megáll ez a 15 tonnás kocsi, ha ő úgy gondolja, hogy átfut előttem könyvet olvasva?

Na persze, ezek meg már szidnak, mert kapaszkodni, azt aztán nem; utána meg borulnak, mint a zsák.

Nagy baj ugyan nem lehet, mert csönd van, meg a tükörben sem látok semmit.

 ***

Hú, de fut. Úgyis megvárom, ne köpje ide a tüdejét nekem. Jön mögöttem a következő 8 perc múlva, de ez azért rohan.
Lehet persze, hogy elkésett, aztán az 8 perc is számít. Megköszönte, jól van, üljél le inkább, vegyél levegőt.

*** 

Villog a Jóska, de minek. Láttam én is azt a rohadt nagy gödröt, ha tudom, kikerülöm, ha nem, belemegyek, nem tekereghetek ezzel a csuklóssal, mint egy hernyó.

Jóska amúgy rendes gyerek, mit küzdöttek azért a kicsiért, aztán csak összejött. Ez meg bőgött a pihenőben, mint egy csecsemő, alig tudtuk feltuszakolni a helyére, hogy induljon már. Egy síró buszsofőr, na ugyan, gondolhatták a népek is, hogy valami történt.

Bár, érdekli is ez őket, el vannak a maguk bajával mind.

***

Azért ez csinos, meg kell hagyni. Nem az a festett képű, giriznya, egyenesre csinált hajú, mint amilyen most mind. Jó kis formás. Na hát, így közelebbről nem is egy mai darab, de ha szó lenne róla, hát nem bánnám.

*** 

Megjöttek ezek is. Ez a szerencsétlen asszony, egyre soványkább. Biztos meg van a baja, kinek nincsen. A gyerekek meg állnak csak mellette, bámulják a lábukat. Valami nem klappol, az biztos. De hát úgysem nekem fogja elsírni, még csak az kellene. Nem is lehet beszélgetni, tiltja a szabályzat, nagyon helyesen. Mit össze szoktak locsogni régebben, volt min rágódni napokig. A tükröt meg kitakarták.  

Pedig azért nem volt az annyira rossz. Mégsem annyira magányos dolog ez a vezetés, ha szólnak néha az emberhez. Mint mondjuk néha az Aranka. Hát azért az csuda kedves asszony.

Majd 2 évig vittem szinte naponta a kórházba, egészen beleőszült már a végére. Cipelte a levest meg a dinnyét, szerethette az urát. Jó rég volt már, talán egy éve is. Azóta ritkábban jár.  

Elhívott a színházba. A számát is ideadta. Na ugyan, mit keresnék ott. Bár valami zenés darab, amire ráismerek, nem lenne rossz, úgysem csinálok jóformán semmit esténként. Kár volt elhajtani. Hülye vagyok már, vén hülye.

***

Jegyeket, bérleteket, hehe. Lesz megint a nagy tolakodás, ki tud leszállni előbb.

Ebben biztos voltam, hogy nincs neki semmije. Úgy nézegetett körbe, mint a béka azon a plakáton. Elkaptak, na most nézhetsz.

A legtöbb azért előszed valamit, jó környék ez, megfizetik, hogy itt visszük őket naphosszat fel- alá. A többi, hogy mit gondol? Miért lenne pont ez ingyen, hát már lassan a levegőért is fizetni kell.

Szerencse, hogy nem vagyok nagyigényű. Megmarad a fizetésből annyi, hogy a lánynak tudjak adni. Az is szerencsétlen, azzal a lókötő férjével.

De hát hiába mondtam bármit, csak ez kellett neki. Na most aztán nézegetheti a szép zöld szemeit. Fényképről. Nagy kár, mondta, hogy az unokák nem örökölték.

Azért így is igen helyesek, szó se róla, illedelmesek is, tudják a jómodort. Jönnek minden vasárnap, ha nincs műszak. Még a telefont is hogy beállították, mert az ilyenekhez aztán nem értek.

 ***

Indulok, kászálódjon már fel arról a rácsról. Mit gondol, minek szól ez a berregő, unalmában? Úgy néz, mintha sértésnek venné. Aztán meg kések és még én kapok, hogy nem tartom a menetrendet.

Hát ez meg mit integet. Kijöttem rég a megállóból. Gondolja, visszatolatok? Furcsák az emberek. Úgy érzik, övék a busz. Füttyentenek, integetnek, én meg majd meg-megállok, ahol nekik jó.

*** 

Ezt azért nem gondoltam volna az Árpiról.
Csak úgy fogja magát és kilép.
Megunta, mit?

Nem mintha annyira izgalmas lenne, de hát mégis, kicsit minden nap más. A legjobb benne, hogy egyformán más. Én meg nem unnám. 

Itt ez a sok ember, kövér, sovány, álmos, mérges, unatkozó. Állnak mind, várják a buszt, engem várnak. Sok már az ismerős arc is, azokért különösen jó. Némelyik köszön, int, vagy csak mosolyog egyet. Lehet, hogy csak örül, hogy nem kell kutyagolnia.

Hát ez például, mindig másik nővel van. Hogy honnan szedi elő őket, havonta, kéthavonta, a fene érti. Meg hogy minek. Gondolja, hogy majd talál mindig egy jobbat? Én amikor találkoztam Erzsivel, tudtam, hogy ő lesz az. Nem is gondolkodtam másik asszonyon. Mindegyikkel van baj, mire megszokja az ember, megszereti még a bogarait is.

Azért az Aranka, hát azért az nagyon kedves. Pont olyan, mint amilyen Erzsi volt. Nem okoskodik, nyugodt, csendes. A fia külföldön él, az nem lehet jó. A számítógépen nézegetni az unokákat. Nem, azt nem irigylem tőle.

*** 

Itt lenne jó lakni. Ez a sok kertes kis ház. Pont akkora, hogy elég. Mondja a lány, hogy adjam el a lakást és vegyek itt egy kis házat, öregségemre, úgyis nagy az a lakás egymagamra, ha már a bátyám rámhagyta, Isten nyugosztalja. 
Már nézett is párat, ami kijönne az árából.

Az mondjuk igaz, jobb lenne itt felkelni hajnalban, mint a belvárosban.
Bár meg messze van mindentől.
Bár, mitől.
Meg aztán itt a busz, 8 percenként csúcsidőben. És lenne végre egy kutyám a kertben, valami kis vakarcs.

Jaj, az a szerencsétlen. Nem tehettem róla, nem volt mit tenni. Egyenesen a kerekek alá rohant. Megijedhetett valamitől. Még mozgott a nyomorult, próbált levegőt venni, de hát hiába, ekkora kerék ha átmegy rajta, szétlapul a tüdeje is rögvest. A nők visítottak, a gazdája meg rohant a pórázzal, amiből kitépte magát, és ölelte át a véres testét.

Az az érzés, ahogy átzökkent rajta a kerék. Te jó Isten, még most is összeszorul a mellkasom. Milyen lehet egy embert elütni. Az biztos, hogy azt nem élném túl én sem. Akkor már inkább bukjak el a vizsgálaton.

***

Bevág elém, persze, láttam már a képén, hogy sietős neki. A telefon a kezében, én meg satuzzak a tele busszal. Na ehhez mit szólsz, komám. Tele van a visszapillantód velem, mi?
Ne aggódj, nem koccantalak le, nagyobb baj az nekem.

Na végre. Hosszú nap volt. Szálljatok le, hadd menjek én is.
Felhívom én az Arankát.
Csak hogy mi van vele.
Nem láttam a megállójában már hetek óta.