Meredten ült a fotelben, balra a tv-től; a jobb oldali fotel anyjáé volt. Nézte a műsort, de gondolatai teljesen máshol jártak, a gyász és a felszabadultság érzése felváltva zaklatták idegeit.
Még nem késő – szögezte le magában -, új életet kezdek.

Aprólékos tervezésbe kezdett, ruhatárának lecserélése, hajviseletének, sőt egész életmódjának megváltoztatása és ezer apró részlet, amelyet máshogyan akart, mint ahogy kellett, mert Anyuska akarata mindenben legyőzte az övét. Ujjongott a lelke, ahogy arra gondolt, hogy megtanul vezetni, vesz egy autót és bejárja a világot, de legalábbis Európát, szállodában fog aludni, amire mindig vágyott titokban; étteremben eszik és kipróbálja a dohányzást is. Elvégre, elmúlt 40 éves, tényleg ideje végre megtapasztalni az életet.

Ahogy ült, összezárt térdekkel, mint gyerekkorában, papucsos lábfejei párhuzamosan a szőnyeg egy bizonyos mintáján, hirtelen úgy érezte, Anyuska a másik fotelből őt nézi és hallgatja a gondolatait. Megrémült a gondolattól és próbált arra gondolni, hogy Anyuska már több, mint egy hete meghalt, ma megvolt a búcsúztatás is és hamvai egy általa már jóelőre kiválasztott urnában a nappali polcán, a főhelyen, művirágokkal körülvéve adta át magát az enyészetnek.
Felugrott és óvatosan levette az urnát. Kivitte a kis ház hátsó helységébe, amit tárolónak használtak, felhalmozott lomok, befőttes üvegek és papírkötegek közé. Lerakta a földre, elindult visszafelé, majd megtorpant. Mi van, ha egy macska felborítja? Bár nem tartottak macskát, sőt, semmilyen háziállatot sem, mert anyja nem szerette maga körül a kosztosokat, a gondolat, hogy kiömlik az urna tartalma a földre, annyira megijesztette, hogy inkább nekilátott helyet csinálni az egyik zsúfolásig megtelt polcon. Majd visszarohant a lakásba és kihozta köré a művirágokat is, majd kissé megnyugodva, visszament a tv elé és elheveredett a fotelben. Kapcsolgatta a műsorokat, egyiket a másik után, bele-belenézve, kedvére válogatva.
Anyuska utálta ezt, kiválasztotta 2 hétre előre minden napra, mit fognak nézni, majd pontban a kezdés előtt 3 perccel elhelyezkedtek a fotelekben és végignézték az aznapra előírt szórakozást. Az ő baloldali foteljéből nézve a redőnyön át egy fénysugár pontosan a képernyő közepére világított, hiába húzta teljesen le, az utcai lámpa erős fénye ezen az apró kis résen át nap mint nap felbosszantotta és percekbe telt, mire bele tudott nyugodni, hogy a fénypötty bizony ottmarad a műsor végéig. Most megint ráfókuszált, meg is találta, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, átült anyja foteljébe. Onnan nem látszott pötty a tévén, sőt a radiátorhoz is közelebb esett, melegebb, kellemesebb volt, mint az övé. Felnyerített az örömtől, hogy ezentúl ülhet itt, vagy bárhol, vehet másik fotelt, másik redőnyt vagy másik házat is, ha akar. Anyja egész életében spórolt, mindig, mindenen. A bankban elég pénzük volt, anyja örökölt, ő sem keresett rosszul; sem az autó, sem pedig egy utazás nem merítette volna le tartalékait.

Másnap reggel borotválkozás közben mikor a fél arca már tükörsima volt, rájött, hogy mindig ki akarta próbálni a borostás arcot vagy a körszakállt, de anyja nem engedte. Közönséges! - mondta, mint annyi mindenre. Tudod, kik hordanak olyat – tette hozzá azzal az arckifejezéssel, amelyet mindig utált látni; megvetés és gúny keveredett hatalmas adag önhittséggel. Sokáig elfogadta, hogy így van rendjén, Anyus tudja, mi a helyes, de aztán az évek múlásával már észrevette, hogy lehet máshogyan is élni és gondolkodni, mint ahogy ők teszik, és egyáltalán nem biztos, hogy az övék a jó – de minden apró lázadási kísérlete kudarcba fulladt és megdőlt az utolsó érvtől: tudod, hogy a legjobbat akarom neked, kisfiam.

Megborotválkozott hát, nekilátott felöltözni.  A szekrényében élesre vasalt ingek és nadrágok sorakoztak, levendula illatú pulóverek és kötött mellények között turkált óvatosan a keze, és egy pillanatra elfutotta a szemét a könny. Szegény, jó Anyuska, milyen rendben tartotta őt.

***

Szabadságot vett ki, így egy teljes hete volt arra, hogy megváltoztassa az életét. Arra gondolt, hogy először a külsején változtat. Orrnyergén a vastag szemüveg, amely hajszálra olyan volt, mint anyjáé, csak szélesebb fazonú, mindig is zavarta. Ronda, öreges, nem elegáns, mint amilyet a főnöke hordott. És lehet már csináltatni vékonyított lencséjű szemüveget, ami könnyebb, ami nem vágja az orrát, látta a reklámban.
Elindult hát az optikushoz, ahová 20 éve jártak, és aki felállva üdvözölte. Sajnálom az édesanyját – fogta meg két kezét az idős nő, - tudom, hogy úgy szerették egymást. Miben segíthetek?

Elmakogta, hogy egy új szemüveget szeretne, mert ezzel nem lát már olyan jól. - Teszünk bele új üveget, a keret még szinte új – kedveskedett az eladó, - emlékszem még, hogy együtt választották az édesanyjával.
Betuszkolta a hátsó kis helységbe, megállapította, hogy semmit sem változott a szeme a legutolsó vizsgálat óta, biztos hogy szeretne újat?  Magán érezte a pillantást, az idős eladó szeméből anyja nézett rá a szemüveg mögül rosszallóan. - Újat, amikor a régi tökéletes? – hallotta a hangját is.  - Hát ha nem változott, akkor jó – próbált mosolyogni és mielőbb kiiszkolni az üzletből. Szinte szaladt az utcán, be a csarnokba, a zöldségeshez, akihez évtizedek óta jártak együtt anyjával, aki konok arccal elöl utat tört az emberfolyamban, ő pedig húzta utána a bevásárlókocsiját.
Megnyugodott, hogy ott van, hogy ugyanúgy áll és harsog, mint máskor. - Egyedül, egyedül? - kérdezte tőle, mikor sorra került. Édesanyám meghalt – hangja elcsuklott, ahogy kimondta, a zöldséges pedig kijött a standja mögül és megölelte. - Részvétem, fiam – mondta, - remélem, nem szenvedett. - Nem – válaszolta, majd elfordult és elindult kifelé, rájött, hogy nem tud egyedül vásárolni, nem tudja, mit kíván és azt sem, hogy hogyan vigye haza a kis kocsi nélkül.
Aztán észrevett egy trafikot és vett egy doboz cigarettát, pont olyat, mint a kollégái szívnak. Jó lesz este – gondolta, és kicsit felvidult attól, hogy milyen régóta szerette volna kipróbálni, és hogy ezentúl ő is kinn fog állni a többiekkel az udvaron 1-2 óránként és cigarettázni fog.

Ahogy ballagott hazafelé, gyomra felháborodva követelte magának az ebédet. Anyuska már előre elrendezte, hogy honnan hozzon magának ennivalót, ha ő már nem lesz. Ismerte a kifőzdét, néha kényszerűségből  kipróbálta, de cseppet sem vágyott rá.
Megállt egy gyorsétterem előtt és a kitett plakátot böngészve elhatározta, hogy hamburgert fog enni sült krumplival. Bement és rögtön pánikba is esett, amikor a szinte kiskorú eladó ráripakodott, hogy ugyan már melyik hamburgert kéri, van belőle 15 fajta. Bepárásodott szemüvegén keresztül próbálta követni a felfelé mutató kéz útját, ahol a választék - képekkel illusztrálva - fel volt sorolva. Köszönöm, inkább mégsem – hebegte, és eloldalgott. Az utána következő fiatal lányok kuncogtak rajta, és magabiztosan sorolták az idegen fantázianevű ételeket.

Kinn az utcán aztán összeszedte magát. Honnan tudhatnám, amikor most vagyok itt először? – háborgott, észrevéve magán, hogy belsőjében a hang szinte az anyja hangja. Kihúzta magát és elindult egy másikba. Már a bejárati plakáton kinézte mit fog enni, gyakorolta magában a szavakat, és dobogó szívvel bevonult. Elsorolta, mit kér, megnyugodva konstatálta, hogy nem mondott hülyeségeket, mert a vézna eladófiú keze sebesen jár a pénztárgépen. A kimondott összegtől kis híján megtántorodott. Jobb kezével a belső zsebe után kapott, és remegő kézzel fizetett.

A tálcát egyensúlyozva letelepedett és enni kezdett. Az étel nem hasonlított semmihez, amit Anyuska készített, egyszerre volt furcsa és jó. Örömében felbátorodva körülnézett és nézte a többi embert, akik hozzá hasonlóan tömték a szájukba gyors ebédjüket. Méghogy szarszemét – ingatta fejét, - de hát honnan is tudhatta volna Anyuska, milyen ez, amikor sohasem kóstolta – védte meg magában rögtön. - Minden nap nagyon drága lenne, de néha eljövök – tervezte tovább életét, és a nap folyamán először, elégedetten dőlt hátra.

Sétált még egy nagyot a belvárosban, kirakatokat nézegetett, figyelte az embereket, milyen ruhákat, cipőket hordanak. Ki is nézett magának egy szürke kötött pulóvert, megállapítva, hogy a próbababa arca hasonlított a főnökéhez. Bement, az eladó készségesen segített.  Ahogy lesegítette a kabátját, mosolyogva megjegyezte: - Majdnem ugyanilyen van Önön is, uram.

Riadtan nézett a tükörbe és látta, hogy csakugyan. Pazarlás – hangzott a fülében rögtön a jól ismert hang, vészjóslóan. Gyorsan visszatömködte az eladó kezébe a pulóvert és bocsánatokat kérve, kabátjával a kezében kiinalt a boltból.

Hátravolt még a vásárlás estére. Tele hassal, fogalma sem volt arról, mit vegyen vacsorára, és a bolt polcai között keringve, észrevette, hogy jobb keze ki-be jár a kabátzsebében, a szokásos cetlit keresve. Nincs cetlim – gondolta, és szemét ismét elfutotta a könny. – Azt veszek, amit csak akarok – kerekedett felül benne a másik gondolat.
Összevásárolt mindenfélét, amit emlékezete előhozott a cetlis időszakból. A pénztárnál aztán lógó orral visszatett néhányat közülük, mivel nem hozott magával elég pénzt. Kénytelen volt szatyrot is venni, és amint pakolta bele az árut, érezte a mellette álló asszony szemrehányó pillantását, aki egy gurulós vászontáskába rakodott, fensőbbséges arccal figyelve, ahogy küzd a kis műanyag szatyorral. – Nem jó az semmire, és még drága is – hangzott az ítélet, döcögős nevetés kíséretében.
Fogta a szatyrát, jól belevágott az ujjaiba; mire hazaért, egészen elfehéredtek. Igaza volt Anyusnak, ebben is – gondolta megadóan.

Otthon aztán, a jól ismert környezetében ismét erőre kapott. Kezet mosott, átöltözött az otthoni ruhájába és elhatározta, kipróbálja a cigarettát is, ne a többiek előtt kelljen szenvednie a meggyújtásával. Kiment a kertbe, körülnézett, nem látják-e a szomszédok, és óvatosan a szájába vette, majd ügyetlen mozdulatokkal meggyújtotta. Beleszippantott, ahogy látta.

A fulladásos roham olyan tempóban jött rá, hogy szinte fel sem fogta, mi történt. Amint ismét levegőhöz jutott, elszántan újra beleszippantott. Egész teste tiltakozott, de ő kitartóan szívta a cigarettát, szédült, kevergett a gyomra, egyre rosszabbul lett. Majd nem bírta tovább, és öklendezve hányni kezdett, utolsó erejével kikerülve anyja féltett rózsatöveit.
Úgy érezte, soha ilyen rosszul még nem volt. Hányt, szédült, kezével kapaszkodni próbált az ereszcsatornába, szemei könnyesek lettek az erőlködéstől, lábai sem álltak stabilan, tántorgott, míg végül bebotorkált a házba, a szobájába, és végigfeküdt az ágyán. Mozdulatlanul feküdt és sírt.

Mire úgyahogy magához tért, este lett, feltápászkodott és átment a nappaliba. Kikereste az újságból a jóelőre bekarikázott műsort, bekapcsolta a tévét, és elhelyezkedett anyja foteljében. Fél szemével a polcra sandított, majd kirohant a tárolóba az urnáért és visszatette a polcra. Megnyugodva visszaült, és nézte a műsort.
Szeme kereste a fénypöttyöt, a biztonságot.
Átült a saját foteljébe.